1. rész

                                                            *1 héttel Niall kiengedése előtt*

  Utolsó hetemet töltöm az intézetben,az eddigi itt töltött időm kész pokol volt. Voltak még kirohanásaim,de mintent megtettem,hogy kiengedjenek.Greg gyakran meglátogatott. Ő már családot is alapított,de megígérte,hogy esküvő cask akkor lesz,amikor már én is kint leszek,hogy ott lehessek.Az utolsó hetem…most nem hibázhatok.Már csak 7 nap és kint leszek.

  Úgy érzem meg szerettek itt engem.Legalábbis a hangomat biztosan.Gyakran énekelek nekik,és nemrégiben kaptam egy gitárt is a bátyámtól,úgyhogy már azon is megtanultam játszani.Sokat bíztatnak,hogy tehetséges vagyok,és hogy szabadulásom után jelentkeznem kellene egy tehetség kutatóba.Lehet,hogy megpróbálom,de igazából félek emeberk közé menni.Vagy inkább attól félek,hogy megint ide kerülök.A további életemet pedig szépen szeretném leélni.Nem volt gyerekkorom,nem akarom,hogy életem se legyen.

                          *1 héttel később,Greg szemszöge* 

-Karl,indulunk ! Kész vagy már ? – szóltam be a kisfiamnak,aki éppen a szobájában készülődött-
-Igen ! Már várom,hogy menyjünk Niall bácsi után a korházba.Ugye most oda megyünk?
-Persze,kicsim.Csak előbb még beugrunk anyához a munkába,hogy ő is velünk jöhessen!
 Karl nem tudta,hogy Niall elmegyógyintézetbe van.Szerette őt,gyakran jött velem,amikor én mentem meglátogatni őt,de nem tudta,hogy hová megyünk.Jobbnak gondoltunk Jennyvel,ha csak simán úgy tudja,hogy korházba van.

-Sziasztok drágáim ! – üdvözölt a veleségem amikor beszállt mellém az autóba.
-Szia édesem! –köszöntem én is neki.

-Szia anya !- köszönt neki Karl is.

Beindítottam a motort és az elmegyógyintézet felé vettük az irányt.Csak egy utcával arrébb kaptam parkoló helyet,így oda parkoltam.Jobb ötletnek tartottam,hogyha csak én megyek be Niall után. Kicsit megilyedtem amikor kiszálltam a kocsiból és elindultam.De közben nyugodt is voltam,hogy végre haza jöhet az én szeretett öcsém.Most egy ideig nálunk fog lakni,amíg beindul az élete.Biztonságosabb így neki.

Az ajtó fele indultam, nem sejtve azt,hogy mivel találom szemben magam. A folyosón egy megviselt arcú, letört tekintetű Niallel találtam szemben magam, nem nyujtott mindennapi látványt. Kicsit vidámabb arcot vártam tőle,hisz kiengedik.
-Hála Istennek Greg, végre megérkeztetek!-nézett szembe velem öcsém.-Azt hittem már soha sem jösztök.                                                                   

-De itt vagyunk és ez a lényeg!-mondtam és megöleltem.- Na add ide a csomagodat, segítek cipekedni!

-Köszönöm.

Elindultunk a parkoló felé, beraktam hátul a csomagokat majd Niall beült Karl mellé és elindultunk.
-Milyen más lett a világ....-sóhajtott Niall a hátsó ülésről.

-Igen,más lett... Sok minden megváltozott.-mondtam majd beparkoltunk a házunk elé. Bepakuoltunk a házba, gondosan kezetmostunk majd Jenny tálalta aza egédet.Megebédeltünk, ezután Niall a neki kijelölt szobába elvonult pihenni.

                                      *Niall szemszöge*

Annyira kedvesek velem, törődnek velem, gondoskodnak rólam de nem fogom tudni soha meghálálni ezt nekik. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy megfogadom sorstársaim tanácsait, jelentkezem egy tehetségkutatöba de még túl korai ez nekem.Nem tudom miért,de nagyon félek az emberektől. Talán 1-2 év elteltével jelentkezek,de addigis meg kell találnom az emberek társaságát.Nem szeretnék púp lenni Greg és Jenny hátán.Jó,hogy egy ideig maradok velük,de azért szeretném,hogy majd egyszer nekem is legyen saját házam,feleségem,családom,karrierem.Holnap ki találok valamit,most inkább ki pihenem magam és alszom egyet.